I Like It [ J-Hope ] - III.rész

*Tabitha*

Anya szinte erővel húz oda a kis családhoz, akik érdeklődve néznek ránk.

- nem akarom! Utálom ezt a fiút! Engedj el! - hisztizek halkan, hogy azért a szülők meg ne hallják. Anyám döbbenten néz rám. még sosem látott ilyennek. De hát mit tegyek, hogyha csak úgy idetoppan egy fiú a suliból? Ráadásul pont ő?! Vele vagyok a legrosszabban az egész iskolából! Ő és a sleppje tehet arról, hogy összevesztem legjobb barátnőmmel. Ő is lefeküdt velük. Nem is tudom, hány tagjukkal! Csak azért, mert ezek a söpredékek a suliba jöttek és azt hiszik, minden az övék és céljuk megfektetni az összes lányt. Hmpf.

Végül csak odakerülünk a szülőkhöz. A fiú tekintetét nagyon igyekszek kerülni,d e nincs segítségemre azzal, hogy úgy konkrétan megbámul és méreget. Tény, hogy a suliban egyáltalán nem ilyen vagyok, de akkor is. Igazán letörölhetné a nyálat szája széléről és visszatolhatná a helyére állát.

- Örülök, hogy megint találkozunk! - mondja a fiú édesanyja, s szeretetteljesen megpuszilják egymást anyámmal. Mindketten megütközve nézünk rájuk. Itt meg mi folyik? Aztán mikor a férfi is barátságos öleléssel üdvözli anyát, leesik a dolog. A húgaink barátok. Nagyon jó barátok. Mosolyt erőltetek arcomra, mikor én következek az üdvözlésben, de közben csak egy kérdés jár a fejemben. Ugye nem kell vele töltenem a nyaralást, hála húgomnak?

*J-Hope*

Látom Tabitha arcán, hogy nem csak nekem van ellenemre a helyzet. A tény pedig, hogy húgaink legjobb barátok, szinte sokkolt. Sejtem, hogy ez mivel fog járni, főleg ha megtudják, hogy egymás mellett is lakunk. Sok sok együtt töltött idővel. Bár... Mit ne mondjak, így ezzel az oldalával már nem is tűnik olyan szörnyűnek Tabitha. Lehet, sőt tény, hogy külső alapján ítélem meg az embereket, de már láttam őt mosolyogni is. Csak nem lehet olyan borzalmas ember. Ha pedig húga kedvéért félre tudja tenni ellenszenvét, akkor talán még megismerni is sikerül. Fejemben egymást követik a képek, nagyrészt a reggeli tornájával kapcsolatban. Felkapom fejem, mikor apa maga elé tol.

- Ő itt a fiam. Jung Hoseok - mutat be nekik. Magamhoz térve udvariasan meghajolok az anyuka felé, majd kierőszakolok magamból egy mosolyt a lánynak. Látom rajta, hogy mennyire meglepődik ezen.

- A nevem Eunji Park, ő pedig itt a lányom, Tabitha! - mutatkozik be a nő, majd lányát is, aki úgy tűnik, hogy megkukult és elvonult a némaság biztonságába.

- ők ismerik egymást! - kotyog közbe húgom. Igyekszem befogni száját, de nem sikerül. Remek, mindjárt szüleink is megtudják, hogy milyen "jóban" vagyunk. Így már esély sincs elkerülni a közös programokat. - Évfolyamtársak! - teszi hozzá, büszkén kihúzva magát, hogy elmenekült előlem és hogy ezt tudja. Kezdem lenne homlokomra csapni.

- Tényleg? - lepődik meg édesanyja, s mintha megrovón nézne lányára. Sajátom csakugyan úgy néz rám. Mit gondoltak? Hogy majd egymás nyakába szakadunk csak azért, mert egy évfolyamra járunk? Meg még mit nem! Bár szerencsére azt nem tudják, hogy milyen is a kapcsolatunk.

- Ez csodás! - lelkendezik végül anya. A két kisasszony megunja a csevegést, s egymás kezébe kapaszkodva indulnak el futva az utcán, hogy ezzel minket is sétálásra ösztönözve. Remek, tehát a mai napot valószínűleg már együtt kell töltenünk.

Szüleink hármasa vidáman cseveg, miközben a kicsik után sétálnak. Biztos már jól ismerik egymást. Remek. Egyre jobb lesz! Én még élvezném a dolgot, ha nem lenne Tabitha ilyen undok és elutasító. A lány most is igyekszik távol maradni tőlem, ahogy sétálunk, s mellkasa előtt összefonta karjait. Szép látvány, csak az arcán az undor nem. Fogalmam sincs, hogy mivel bántottuk meg ennyire. Azt tudom, hogy vele aztán sosem kezdtünk ki. Csak elkezdett minket piszkálni és ellenségesnek lenni. Igazából egyikünk sem értette, mitől ez a hirtelen jött utálat, de persze nem hagytuk magunkat. És így lettünk ellenségek.

Sóhajtva sétálok közelebb a lányhoz, miközben zsebreteszem kezeim. Húgom boldog az övével, s erre fogok hivatkozni azt hiszem. Már meg is szólalnék, amikor megelőz.

- Nem vagyok hajlandó jópofizni veled a húgom miatt. Megtűrlek majd, de nem fogok veled szóba állni és ne is próbálkozz. Semmivel. Nem vagyok rád kíváncsi és nem is leszek - jelenti ki határozottan és dühösen, majd meggyorsítva lépeit, előrébb megy. Leesett állal nézek rá. He? Számítottam arra, hogy elutasító lesz, na de ennyire? Így hogy fogok közelebb kerülni hozzá? Aish...!

Triangle [ Yonghwa, Gongchan ]

*Taby*

Épp a táncpróbámra igyekszek, mikor sikeresen nekiütközök valakinek és a földön kötök ki. Remek, ma is el fogok késni. Aish!

- Ne haragudj, figyelmetlen voltam. Jól vagy? - kérdezi a kis baleset másik résztvevője. Valahonnan ismerős a hangja. Felpillantok, s egy helyes, szőke fiúval találom szembe magam, aki előttem guggol.

- Nem történt semmi - legyintek. A fiú kételkedve néz rám, majd felállva felsegít engem is. - Köszönöm - mosolygok rá.

- Tényleg sajnálom! - mondja zavartan. Aranyos, nem kicsit.

- Nincs semmi baj, nyugi! Véletlen volt - nyugtatom meg, mire mintha kicsit elpirulna.  - Nekem viszont most mennem kell, ne haragudj! Szia! - integetek neki, majd folytatom utam. 

*Gongchan*

Csalódottan kullogtam haza. A fiúk felkapják fejüket, mikor ledobom táskám a fal mellé.

- Hogy ment? - kérdezi óvatosan CNU.

- Szerencsétlen vagyok! Feladom! - jelentem be felszegett fejjel. Hyungjaim egyből győzködni kezdenek, hogy ne adjam fel és támogatni, hogy sikerülni fog. Nem mondok rájuk semmit. Már hónapok óta próbálok közelebb kerülni ahhoz a lányhoz, akibe beleszerettem első látásra. Minden eredmény nélkül. Próbáltam már a kávézóban ismerkedni vele, ahol dolgozik, de csak kiszolgált, aztán nem foglalkozott velem. Összefutottam vele "véletlenül" kedvenc könyvesboltjában is, ahol segítettem visszatenni neki egy könyvet a polcra. Csak megköszönte és ment tovább. Most pedig, szintén semmi. Ráadásul mintha fel sem ismerne, vagy akármi. Kezdem tényleg úgy érzeni, hogy mindhiába minden igyekezetem.

*T*

Nagyon meglepődök, mikor egy üres próbaterem fogad a kiadóba beérve. Tisztán emlékszem, hogy ma van próba. Még a hűtőre is fel van írva. Hát akkor?

- Hol lehetne a többiek? - kérdezem homlokomat ráncolva, miközben leteszem táskám a fal mellé. Ahogy körbenézek, a tükrön egy kis sárga cetlit fedezek fel. Odasétálok, s levéve elolvasom. "Ma nincs munka! :) Mi lenne, ha inkább játszanánk? Többet nem mondok, a következőt megtalálod törzs helyünkön ;) Sok sikert~♥ Y." Elmosolyodom, majd el is nevetem magam. Ez annyira jellemző Yonghwára! Ezek az apró kis mókák jellemzik kapcsolatunkat is még első évfordulónkon is. Mintha még mindig gyerekek lennénk. Leülve a földre gondolkozok el, hogy mit gondolhat fiú tözshelyünknek. Többször is elolvasom a kis üzenetet, hátha ad valami támpontot. Hosszú percek múlva feltűnik, hogy a tözshely külön van írva. Nevetve pattanok fel, s táskám vállamra kapva már futok is. Így már egyértelmű.

*G*

Fejem kiszellőztetése céljából sétálok a közeli kis parkban. Minden csendes, rajtam kívül nincs itt más. Sóhajtva huppanok le az egyik padra. Azon gondolkozom, hogy mit kéne csinálnom. Egyáltalán mit tudok még csinálni? Kezdek kifogyni az ötletekből, s több támpontom sincs már a lánnyal kapcsolatban. Ráadásul reményből is híján vagyok. 

- Bocsi, hogy megzavarlak, de nem láttál egy cetlit? - kérdezi egy bocsánatkérő hang, mire oldalra fordítom fejem. Szívem hatalmasat dobban. Szívem hölgye áll a pad mellett, zavartan nézve rám. Értetlenül nézek vissza rá.

- Szia - köszönök neki, s elmosolyodom. Hátha most itt az alkalom! - Nem tudok róla! - válaszolom, s előrébb ülve a padon, megfordulok, hogy megnézzem a támláját. Egy kék papírlap lassan leszállingózik a pad alá. A lány arcán hatalmas mosoly jelenik meg, s gyorsan elővadássza a celit.

- Köszönöm! - mosolyog rám, mire gyomromban lepkék kezdenek el röpködni. Figyelmesen olvassa a papírt, néha felkuncogva.

- Figyelj, tudom, hogy furi, de nem lenne kedved elmenni valahova? - kérdezem egy szusszal, s ajkam beharapva várom válaszát. Látom, hogy rendesen megleptem őt kérdésemmel.

- Most nem jó - feleli, meglengetve kicsit a papírt. - Végig kell csinálnom a játékot!

- Segíthetek? - csúszik ki számon a meggondolatlan kérdés. Elvörösödök. Biztos valami személyes dolog, és én bele akartam mászni. Istenem, bolonddá tesz ez a lány. - Ne haragudj!

- Ugyan már! - legyint. - Majd legközelebb - mosolyog rám. - Most megyek tovább, szia! - köszön el vidáman, majd el is indul, tovább nézegetve a celit. Mikor kellően távol ér, nagyot sóhajtok, s keserű könnyeimmel szememben legszívesebban a falba verném fejemet. Hogy lehet ilyen szerencsétlen?!

*T*

"Süss fel Nap, fényes Nap~ Hol énekeltem ezt neked? =3 Remélem emlékszek >.> Y. ♥" Halkan dúdolom a gyerekdalt, miközben a folyóparton sétálok. Persze, hogy tudom, hol énekelte ezt, s tanította meg nekem gitáron eljátszani. Csak arra nem emlékszem, hogy a hídnak melyik oldalán. Remélem, hogy ezen, ugyanis nincs kedvem átsétálni rajta. Akkor biciklivel voltunk, emlékszem, s arra is, hogy átmentünk a hídon. Csak kérdés, hogy honnan hova.

Mikor elérem a híd kezdetét, megvárom, míg nem jön autó, majd középre szaladva körbeforgok, hátha sikerül megtalálnom a következő cetlit. Sikerül is kiszúrnom az ezúttal zöld papírkát. Megkönnyebbülten sietek oda és leszedve mohón olvasni kezdem. "Jó helyen jársz, viszont nem jó oldalon :P I'm sorry~♥ Y." Felnyögök, s felemelve fejem elnézek a híd másik vége felé. Nem tűnik olyan közelinek... Megint a cetlire pillantok, még a hátoldalát is megnézem, hátha csak viccel a fiú. De nem. Sóhajtva vágok neki az útnak, sietősre véve lépteimet. Nemsokára beesteledik...

*G*

Miután úgy éreztem, hogy eleget gyötrődtem saját hülyeségemen, visszatértem a dormba. A fiúk a hétvégi koncertről beszélgettek.

- Mehetünk próbára? - kérdezi Jinyoung, mire csak vállat vonok. Nekem aztán mindegy. Bár lehet, hogy a táncolás majd segít egy kicsit nem a lányra gondolni. Legalábbis remélem, mert ha ez így folytatódik, akkor bele fogok őrülni.

*T*

Teljesen fáradtan huppantom le a híd peremére. Kezemben már ott volt a következő cetlit, de előbb kifújom magam és csak aztán indulok ismét útnak. Percekbe telik, mire rendesen jutok levegőhöz, majd elolvasom az újabb üzenetet. "Tudtam, hogy sikerülni fog ♥ Már nincsen sok hátra! ;) Újabb kis dalrészlet, remélem érteni fogod. Babe it's now or never~! :D Kitartás! ;) Y."

Tanácstalanul meredek a papírra. Mikor volt most vagy soha? Felnézek a kicsit borongós égre, s elgondolkozok. Most vagy soha. Behunytam szemeim és vártam az isteni szikrát, ami segít rájönni a dologra. Közben azon gondolkoztam, hogy mi sorsfordító dolog volt életünkbe. Találkozásunk nem lehet, legalábbis remélem, hogy nem kell leutaznom érte egészen a Jeju-szigetekhez... Az este helyszíne, amikor összejöttünk, szintén nem a közelben van. Kirándulni voltunk együttesével. Aztán...

A megvilágosodás elemi erővel csap arcon. A hely, ahol megkérdezte, hozzáköltöznék-e! Legalábbis remélem az lesz!

*G*

- Chansik... Nem ő az a lány, akiért odavagy? - bök oldalba Baro, miközben kimutat az ablakon.

- Minek vannak nála papírok? - kérdezi értetlenül Sandeul.

- Valami játék, azt mondta - válaszolom, miközben szinte megbabonázva figyelem a lányt. Képtelen vagyok betelni vele, s akárhányszor is úgy vagyok vele, hogy feladom, meglátom, és újra beleszeretek. Hiába, tényleg nem tudok lemondani róla.

- Nekem ismerős ez a lány - jegyzi meg elgondolkodva CNU. Mindannyian felé fordulunk, nekem még a nyakam is beleroppan, olyan gyorsan teszem. Hogy mi?! Dongwoo ismeri őt? Ezt miért csak most mondja?! Mutasson be neki! Ez... Egy egy égi jel! Van remény!

- Ne nézz így, csak láttam egyszer! - mondja a fiú bocsánatkérő mosollyal. Ajkaim lebiggyednek.

- De hol? - kérdezi Jinyoung.

- Gondolkozok! - válaszolja a fiú, s megint az ablak felé fordulva, hogy újra szemügyre vegye a lányt. Zavar, ahogy őt nézi. Ne nézze őt senki rajtam kívül! Bár ha így sikerül megtudnom róla valamit...

- Ne kérdezzétek, de a CN Blue ugrott be - mondja végül CNU. Közben továbbindulunk a pirostól, s lassan elveszítjük szem elől a lányt.

- Velük találkozunk! - kiált fel Baro, s megragadja karomat. - Ők is ott leszel a Fantasy koncerten!

*T*

Ahogy megszólal a kis csengő, ami belépésemet jelzi a kávézó dolgozóinak, elmosolyodom. Mennyi szép emlék köt ide! Az egyik pincérlány már siet is felém, kis jegyzettömbjének hátulján egy újabb cetli van, mely ezúttal lila színű.

- Szia! - köszön nekem mosolyogva, majd levéve a cetlit, átnyújtja nekem. Mosolyogva megköszönöm, s hagyom, hogy egy üres asztalhoz kísérjen. - Mit hozhatok? - kérdezi.

- Egy capuccinot légy szíves - válaszolom. Mikor elsiet, végre el tudom olvasni az újabb kis üzenetet. "Hamarosan vége~ Tudod, volt egy fontos pillanatunk, ami a végére elég viccesre sikeredett :D Megint egy kis segítség: It's never too late :D remélem sikerül, ugyanis már nagyon hiányzol~ ♥ Y." Ismét felnevetek az üzeneten. Rögtön rájövök, hogy mire gondol. Mikor a lány kihozza kávémat, sietősen megiszom, majd jókedvűen kifizetve még borravalót is hagyok neki. Aztán már megyek is. Végre láthatom őt! Az utcára kiérve futásnak eredek, hogy mielőbb odaérhessek a fiú lakásához. 

*G*

A próbán nehezemre esik teljesen a táncra koncentrálni. Csak arra tudok gondolni, hogy talán a hétvégi koncerten láthatom a lányt! Akár meg is ismerkedhetek vele! CNU annyit mondott, hogy mintha Yonghwa körül látta volna, s valami úgy rémlik neki, hogy valaki húga.

- Figyelj már oda! - szól rám Jinyoung, mikor megint elrontok egy lépést. Sóhajtva bólintok. Fiúk, ha értenétek, hogy min megyek keresztül! De ők nem tudják, milyen jó érzés szerelmesnek lenni! Somolyogva táncolok tovább, s örülök a fejemnek, amiért én az vagyok és nemsokára megint láthatom az én Nagy Ő-met!

*T*

Ahogy belépek a lépcsőházba, nem mindennapi látvány tárul elém. Szám elé kapom kezem, s érzem, hogy könnyek gyűlnek szememben a meghatódottságtól. Minden lépcsőfokra egy szál vörös rózsa van fektetve, szárukon egy apró fehér masnival. Mivel érdemeltem ki ezt? Istenem, Yonghwa! Csak lássalak újra! Addig kitalálom, hogy mondhatnám el neked, hogy mennyire szeretlek.

Könnyeim nyeldesve indulok el felfelé, útközben összeszedve a rózsákat. Közben mindig megnézem, hogy nem hagytam el egy cetlit, vagy rózsát. Mire felérek a második emeletre, már egy hatalmas köteg rózsa van a karomban. Kíváncsi vagyok, mit szóltak hozzá az ittlakók, vagy hogy egyáltalán feltűnt-e nekik. Odasétálok a fiú lakásának ajtajához, ahol egy cetli fogad. Végre egy rózsaszín. "Idetaláltál~ :) Büszke vagyok rád~♥ Remélem élvezted :D Mielőtt találkozhatnánk, most a kedvenc dalodból idézek neked ^^ Love, Love, Love~♥ Várlak. Y."

*G*

A próba végén fáradtan rogyok le a fal mellé. CNU mellém telepedik, s komolyan néz rám.

- Figyelj, nem szeretném elrontani a jókedvedet, de nem vagyok benne biztos, hogy jó lesz neked azzal a lánnyal találkozni - mondja.

- Mert? - lepődök meg, majd elnevetem magam. - Ne aggódj, hyung! Keményen fogok dolgozni, mégha randizni is fogok vele!

- Chansik... - sóhajtja. - Egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy a lány Yonghwa húga lenne. Szerintem mása...

- Hyung! - lököm vállon finoman. - Mondom, hogy ne aggódj! Minden rendben lesz! - széles vigyorral nézek rá. Boldog vagyok! Mindennél boldogabb! Csak legyen már hétvége! A fiú sóhajtva áll fel mellőlem.

*T*

Ahogy belépek az ajtón, egy kisebb akvárium fogad, benne vízzel és néhány rózsaszirommal. Oldalán kék cetli van, rajta felirat. "Sajnálom, hogy cipelned kellett őket :S Ide már le tudod őket tenni :3 Y." Mosolyogva állítom bele a rózsákat a vízbe, vigyázva, hogy egyik se merüljön el teljesen. Mire végzek, megtelik az üvegdoboz rózsákkal. Olyan gyönyörű! A cetliket felragasztgatom a falra, szépen sorrendben, majd cipőm és táskám a fal mellé téve elindulok, hogy végre láthassam Yonghwát.

*G*

Azzal a boldog tudattal feküdtem be ágyamba, hogy nemsokára minden még jobb lesz. Hétvégén látom a lányt, kedves leszek vele, összeismerkedünk! Aztán bevallom neki, hogy milyen régóta szeretem őt. Minden rendben lesz. Ez a hétvége lesz életem egyik legjobbja! Már látom magam előtt, ahogy elkísér a próbákra, elmegyünk kávézgatni, vagy ahogy együtt főzőcskézünk együtt, majd egy filmet megnézve összekuporodounk a kanapén. Ebben a pillanatban csodásnak láttam a jövőmet, s mosollyal arcomon hunytam be szemeim, hogy aludjak a lánnyal álmodva.

*T*

Lassan nyomom le a hálószoba kilincsét. Ezen is találtam egy cetlit, melyre csak annyi volt írva, hogy már nagyon közel járok. Ahogy belöktem az ajtót, feltárult előttem a gyertyákkal és mécsesekkel telerakott szoba. Az apró égők kis folyosót mutattak nekem az ágyhoz, melynek szélén ott ült Yonghwa. Gyomrom görcsbe rándult a fiú gyönyörűségétől. Ahogyan ott ült félig-meddig kiöltözve és rám várt, egyszerűen elolvadtam. Gyors léptekkel siettem végig a kis folyosón, hogy aztán a fiú ölébe ülve magamhoz húzhassam végre.

- Végre! - sóhajt fel megkönnyebbülten, s némileg vágyakozva. - Úgy hiányoztál! - teszi hozzá, s még mondana valamit, de nem hagyom. Ajkaim övére simítva némítom el a fiút, aki készségesen hagyja. Derekamra téve kezeit szorosan magához ölel, én pedig nyakát ölelem. Ajkaink gyengéden kényeztetik a másikét. Mennyire vártam már erre! A fiú belemosolyog csókunkba, majd elkezdi feltűrni felsőmet. Kuncogva húzódok el tőle.

- Mit szeretnél? - kérdezem érdeklődve, mire csak nyom még egy csókot ajkaimra, majd kibújtat a pólóból.

- Téged! Már nagyon vártalak! - súgja boldogan visszahúzva magához. Ajkaink megint egymásra találnak, de most csak rövid ideig. - Hogy tetszett a játék? - kérdezi a fiú, miközben szorosan tartva hátamnál, lassan hanyatt dől.

- Nagyon aranyos volt tőled, igazán élveztem. Bár a hidas járkálás annyira nem tetszett - válaszolom mosolyogva. Halkan felnevet, majd tarkómnál fogva magához húzza fejemet, hogy meg tudjon csókolni. Nem ellenkezem, boldogan bújok hozzá, miközben kezeimmel nekiállok ingét gombolni. Elhúzódom tőle, hogy végignézhessek rajta, majd somolyogva simítok végig mellkasán.

- Szeretlek! - súgom neki, újra lehajolva hozzá, mire elmosolyodik.

- Én is szeretlek téged! Boldog évfordulót, kicsim! - mondja, megsimogatva arcomat, puha csókot adva alsó ajkamra, amit a legjobb szeretek. Talán. Bár mindent imádok, amit csinál.

- Neked is, Oppa - kívánom, majd ajkaink ismét csókban találkoznak. Talán ez a legédesebb csókunk. Talán az összes az. Az biztos, hogy ez egy felejthetetlen nap lesz örökké. Köszönöm, Yonghwa!

[ egy kérdés: folytassam tovább? ]

Sleeping beau...ty! [ JungKook ]

Felkapom fejem, mikor a fiúk halkan nevetgélni kezdenek. Ahogy meglátom, mi nevetésük tárgya, elhúzom számat. Miért kell szegény Jungkookot piszkálni, miközben alszik?

- Fiúk! - szólok rájuk, mire csak lepisszegnek. - Hagyjátok már békén! - kérem őket, de nem hallgatnak rám. Elindulok feléjük, de Jimin szinte azonnal meg is állít karjaival. - Engedj el! - mondom neki morcosan.

- Egy kicsit hagy játszanak - válaszolja, összeborzolja hajamat.

- De ne vele! - csattanok fel, hogy kiszabadulva karjai közül, odasétálok a fiúkhoz. Szegény áldozatot éppen akkor sikerül felkelteniük. Zavart arccal néz körbe, s látszik, hogy nincs magánál a fáradtságtól. Taslival jutalmazom a kamerás rosszaságot, majd Jungkook ölébe ülve megsimogatom arcát.

- Gyere, aludj csak - mosolygok rá, miközben egyik karomat átvetem nyakán, másikkal pedig megsimogatom arcát. Bambám bólogat egy sort, s derekamat átölelve hajtva fejét mellkasomra. Elkezdem simogatni haját, miközben puszit nyomok fejére.

- Aranyosak vagytok együtt - jegyzi meg Suga, mire érzem, hogy Jungkook elmosolyodik.

It's You [ Heechul ]

Már amikor először elhozott téged hozzánk Donghae tudtuk, hogy mindannyiunk életet fel fogod forgatni. Ahogyan enyémet, bevallom őszintén, nem számítottam. Hisz szinte még gyerek voltál akkor.

Teltek múltak a napok, s egyre többet voltál nálunk. Rajongóink nagyon aranyosnak találtak téged, s bár kicsit féltékenyek voltak rád, amiért napokat tölthettél velünk, de mégis mindig mosolyogva fogadtad, akármit is mondtak neked.

Unalmas, próbákkal teli napjainkba vidámságot csempésztél, s hála neked mi is jobban ragyogtunk a színpadon. Figyelmességeddel és kisugárzásoddal mindannyiunk szívébe beloptad magadat. Reggelente szinte lestük az ajtót, hogy mikor érkezel meg, hogy feldobd napunkat. Emlékszem, mindig hoztál nekünk valami kis apróságot. Süteményt, édességet, gyógyteákat. Gondunkat viselted, s mindig kitartottál mellettünk.

Bevallom neked, bár tudom hiába, hogy már az első pillanattól kezdve éreztem, hogy te más lány vagy, mint akikkel eddig találkoztam. Egyszerűen... Te őszinte voltál, természetes, s mérhetetlenül toleráns összes hülyeségünkkel szemben. Nem vártál el tőlünk semmit, s nem féltél szemünkbe mondani véleményedet, vagy ha bajod volt velünk. Sokszor kerültem nevelő szavaid alá, s ahogy telt-múlt az idő, azt hiszem rájöttem, hogy mi volt a célod. Akarva vagy akaratlanul, de formáltad személyiségemet, s segítettél rátalálni igazi önmagamra.

Bár nem velem lógtál és beszélgettél a legtöbbet, mégis úgy éreztem, hogy velem mindig egy kicsivel többet törődtél. Mikor Eunhyukkal játszottatok kedvenc játékoddal, az osu-val, gyakran pillantottál fel rám, aki csak ült mögötted a kanapén és figyelte játékotokat. Reggeli ajándékaid mellé néha kaptam külön apróságot is, amiről úgy gondoltad, hogy tetszeni fognak. Egyet sem dobtam ki, s különleges cukorkáidat sem ettem meg. Meg akartam őrizni, mert fontosak voltak nekem ezek a kis apróságok. Mert tőled kaptam őket.

Emlékszem a napra, mikor kihívtam Donghaet a teraszra, hogy kérdezzek valamit tőle. Féltem, hogy esetleg eltilt tőled, de muszáj volt megkérdeznem. Akkor már tisztában voltam azzal, hogy mit érzek irántad és ezt a te tudatodra is akartam adni. Sokszor elképzeltem, hogy mit csinálnék veled, hogyan viszonoznám kedvességedet. Bevallom, gyakran álmodoztam veled. Teljesen az ujjad köré csavartál csupán lényeddel.

Csapattársam arcán kedves érdeklődéssel jött utánam. Talán fogalma sem volt róla, hogy mit szerettem volna kérdezni. Talán már tudta. Kint megálltunk egymás mellett. Mindketten a csillagos eget bámultunk. Próbáltam megfogalmazni kérdésemet, figyelve minden szavamra. Nem akartam, hogy azt higgye, csak kihasználni akarlak. Mikor elég erősnek éreztem magam, sóhajtva fordultam felé. Halkan megköszörültem torkomat, s halkan tettem fel kérdésemet. Nem azért, biztos voltam benne, hogy téged szeretnélek szeretni, de mégis cserbenhagyott hangom. Tisztán emlékszem milyen döbbent fejet vágott a fiú. Komolyan néztem rá, magamba gyűrve minden zavaromat. Azt akartam, hogy tudja, tényleg ezt szeretném. Szeretni téged és mindentől óvni.

Aztán Donghae kimondta azokat a szavakat, amelyek nem várt érzéseket hoztak szívembe. Fel sem tudtam fogni, hogy ez mit jelent a számomra.

Kezeim remegnek, miközben igyekszem szám előtt tartani a mikrofont. Most sincs sok szövegem, ám most direkt van. Az összes szó a tiéd. Csak te... Minden érzésemet abba a néhány szóba igyekeztem sűríteni, melyet akárki is hallgassa majd új dalunkat, én neked fogok énekelni. Csak neked. Senki másnak. Könnyeim végigperegnek arcomon, de határozottan intek a felvevőknek, hogy kezdjük elölről. Látom csapattársaim sajnálkozó pillantásaikat, amiket rám vetnek. Nem törődtem velük. Be akartam bizonyítani, hogy igenis én is érző lény vagyok, nem csak egy díva. Egy normális ember, akinek összetörték a szívét.

Valószínűleg a hozzád írt dalom miatt, de már nem jöttél át hozzánk minden nap. Leginkább csak fellépéseinket látogattad meg. Nem tudtam nem figyelmen kívül hagyni ezt. Bántam a dolgot. Mégis, legbelül boldog voltam. Örültem, hogy végre elmondhattam neked, hogy milyen fontos vagy számomra. Őszinte lehettem hozzád, s te elfogadtad. Nem dobtad el, nem vágtad a fejemhez, hogy mást szeretsz.

Telte-múltak a hetek, s egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy reggel te vagy az első, akivel találkozok lakásunkban. Furcsának tűntél, s úgy láttam, hogy bánt téged valami. Szemeid kisírtak voltak, s a szokottnál is fehérebb volt bőröd. Melléd ültem a kanapéra és halkan megkérdeztem, hogy minden rendben van-e veled. Valószínűleg nem én voltam a legtökéletesebb ember, akinek ilyen pillanatban melletted kell lennie, hisz dalommal sok mindent tönkretehettem, mégis... Nem bírtam ki. Aggódtam érted, s féltem, hogy esetleg valami bántódásod esett.

Kérdésemre nem válaszoltál, arcodon viszont gyöngyházfényű könnycseppek kezdtek el végigfolyni. Megdermedtem ültömben, s azt se tudtam, hogy mit tegyek. Csak néztelek, ahogy lehajtott fejjel sírsz, finoman rázkódó vállakkal és térdeden ökölbe szorított kezekkel. Szerencsétlennek éreztem magam. Aztán valahogy mégis sikerült kikeverednem ebből az állapotból. Az vezérelt, hogy ne lássalak szomorúnak. Fel akartalak vidítani. Tudatni veled, hogy akármi is történik, rám számíthatsz. Karjaim gyengéden köréd fontam és magamhoz húztalak ölelésemben. Éreztem, hogy kezeid hátamra csúszva megmarkolják pólómat, s azt is, hogy könnyeid felsőmet kezdik áztatni. Mégis... Boldognak éreztem. Úgy éreztem, jót teszek neked. S az, hogy te nem löktél el, hibáimat a szemembe vágva.

Csak tartottalak, kedves és nyugtató szavakat suttogva neked, lágyan ringatva testedet. Megértettem, hogy milyen az, amikor valakit már annyira szeretsz, hogy saját boldogságodat háttérbe szorítod azért, hogy a másikat mosolyogni lássad. Számomra csak ez lebegett a szemem előtt. Csak te...

Azon az estén éreztem, hogy valami történni fog. Bár csak ne történt volna... Sosem felejtem el az érzést, ami belém költözött. Azóta se akar elmúlni,d e nem is akarom. Hibásnak érzem magam a történtekért, hisz minden az én hibám volt. Nem igaz? Nem figyeltem rád eléggé, nem vettem észre a jeleket, az apró kis furcsaságokat. Mind azt hittük, hogy rendben vagy. Mosolyogtál, pimasz voltál, újra velünk voltál. És nekem több már nem is kellett. Csak legyél a közelemben és láthassalak, miközben mosolyogsz. mégha másra is...

Személyiségem szinte teljes fordulatot vett. Elutasító és bunkó voltam mindenkivel. Azt akartam, hogy utáljanak. Bűnhődni akartam. Nem jártam be próbáinkra, nem törődtem a táncokkal, amiket meg kellett volna tanulnom nekem is. Mindig a háttérben maradtam, s volt, hogy még a fellépések alkalmával se mozdultam többet a muszájnál. Hogy miért? Mert nem akartam. Szükségem volt arra, hogy kiabáljanak velem, fejemhez vágva, hogy önző vagyok. Az voltam? Valóban... Mégsem érdekelt. Csak élveztem, ahogy minden szóval mintha izzó vassal égetnének meg. Hagytam, s csak akkor sírtam, mikor senki sem látta. Utáltam ezt csinálni. Utáltam magamat, amiért ezt tettem veled. Hisz, ki más hibája lett volna, mint az enyém?

I Like It [ J-Hope ] - II. rész

*Tabitha*
Kedvenc fehér, pánt nélküli bikinimet vettem fel, s hozzá egy világosabb farmer sortot. Így még barnábbnak fogok tűnni. Milyen jó, hogy az alapszínemet már megszereztem az edzőtáborban! Magamhoz veszem két válltáskámat, amibe külön bejáratú naptejem került, egy könyv, napszemüveg, telefonom, némi pénz, majd már megyek is kifelé. Kis családom már várnak rám, húgom toporogva, arcán némi durcával. Az előszobában magamra kapom szandálomat, majd sikerül elindulnunk. Húgom kezembe kapaszkodik, s alig teszünk pár lépést, már mutogat is mindenfelé, hogy mennyire klassz ez a hely. Nevetve figyelem őt, miközben anyut hallgatom, hogy mit csinálhatnánk még ma. Strand és este sétálgatás. Tökéletesnek találom a programot, így rögtön beleegyezek. Húgom nyúz egy darabig, hogy fogócskázzak vele a szinte kihalt utcán, én pedig megcsiklandozom, hogy jelezzem, benne vagyok a mókában. Nevetésünktől hangos az egész utca, egészen addig, mígnem egy kislányhang hasít a levegőbe.
- Minnie!
Húgom azonnal a hang irányába fordul. Egyik osztálytársa szalad felénk kitárt karokkal, aranyos kis fodros ruhában, arcán széles mosollyal. Felismerem őt. Sora az. Gyakran szokott átjönni hozzánk játszani. Húgom engem feledve kezd el felé szaladni. Mosolyogva figyelem, ahogy a két kislány összeölelkezik. Mikor azonban feljebb emelem fejem, hogy köszönhessek a kislány szüleinek, arcomról lefagy a mosoly. Ez meg mit keres itt?!

*J-Hope*
Minél tovább gondolkoztam évfolyamtársamon és a szomszéd lányon, annál jobban összezavarodtam. Átveszek egy fürdőgatyát, majd törülközőmet vállamra csapva sétálok kis családomhoz, hogy mehessünk. Mindenki megkereste a maga papucsát, majd mentünk is. Sora lelkesen csacsogott nekünk valamiről, valószínűleg megint kedvenc meséiről. Bár élvezettel szoktam hallgatni őt, ahogy lelkesen mesél, most mégsem tudom. Csak sétálok mellettük, még mindig a lányon rágódva.
Hirtelen húgom felsikít, de nem tudom kivenni, hogy mit mond. Vagy próbál mondani. A következő pillanatban már szalad is. Anya utána kiált, hogy hova megy, de ő nem zavartatja magát. Látom, hogy egy másik kislánnyal megölelik egymást, arcukon széles mosollyal. Aranyosak. Valószínűleg ismerik egymást. Nekem nem rémlik a kis barna hajú lány, de valószínűleg azért, mert nem sok időt töltök otthon.
- Gyere, menjünk bemutatkozni - érinti meg karomat anya, mire csak felsóhajtok. Körbenézek a család után kutatva. Először egy anyával nagyjából egyidős nőt pillantok meg, tőle nem messze pedig egy lányt. A szomszéd lányt. Tabitha Parkot. A lány ugyanolyan döbbent és értetlen fejet vág, mint én. Nem csodálom. Ahogy arca fintorba torzul tudatosul bennem, hogy ez tényleg az évfolyamtársam. De közben tényleg a szomszéd lány. El sem hiszem. Valójában ő lenne az a mosolygós, tele életkedvű lány, aki ott tornázott a másik teraszon? És aki naponta belénk köt, beszól nekünk, és nem törődve a divattal öltözködik fel némileg fiúsan a suliban? Tényleg egy és ugyanaz a lány lenne?

I Like It [ J-Hope ] - I. rész

Tabitha Park sok ellenséget szerzett magának azzal, hogy az iskola legmenőbb bandájának egyik tagjának a barátnője lett. A dolog mindenkit meglepett, hisz az első év alatt nagy szócsaták zajlottak le a lány és a csapat között. A fiúknak nem tetszett, hogy volt egy lány, aki nem hódolt be nekik. Ez a helyzet akkor változott meg, mikor Tabitha és J-Hope összefutottak nyaralásukon.

*Tabby*

Jókedvűen léptem ki a teraszra, s nagyot nyújtózkodtam. Éreztem, hogy pólóm feljebb csúszik, kivillantva ezzel új köldök piercingemet, de nem zavartattam magam. Macskásan mozgattam végig minden tagomat, közben egyre jobban felébredve és felfrissülve. Mikor végeztem a reggeli tornával, nekitámaszkodva a korlátnak néztem végig az elém táruló látványon. Az apartman, amiben családommal jöttünk, szinte közvetlenül a parton van. Innen már csak egy kis ösvény, és máris lent vagyunk a tengernél. Egyszerűen meseszép ez a hely. A látványban gyönyörködni azonban nem tudok sokáig, mert anya szól, hogy kezdjek el készülődni, megyünk a strandra. Fájó búcsút veszek a tengertől, de vidáman megígérem neki, hogy nemsokára találkozunk megint, aztán belibbenve szobámba elkezdek készülődni.

*J-Hope*

Mivel én már készen vagyok, gondoltam kiülök egy kicsit a teraszra, hogy szívjak némi friss levegőt. Apa megtiltotta, hogy amíg nyaralunk rágyújtsak, s így nem maradt más, mint a sós levegőt szívni. Milyen jó is nekem. Elővéve telefonomat küldök egy elégedetlen üzenetet Jinnek, de nem érzem magam jobban tőle. Lehuppanva az egyik műanyag székbe, térdeimre támasztom alkarjaimat. Nem értem, miért nem engedték meg, hogy otthon maradjak. Biztos ismernek és tudják, hogy azonnal bulizás lenne, nagy mértékben. Sóhajtva dőlök hátra, s telefonom forgatva próbálok túllendülni a dolgon. Igazából még jól is tudnám érezni magam, ha lenne itt valaki a bandából. De senki. Csak az én kis családom. Senkit sem ismerek itt, s még csak angolul se tudok annyira, hogy ismerkedni tudjak.

Mikor hangokat hallok meg, oldalra fordítom fejem. Elsőre azt hiszem, hogy álmodok, hogy ilyen szép lányt látok meg nyújtózkodni, aztán leesik, hogy ki ő. Tabitha Park. Egy csajszi az iskolánkból. Pontosabban az a lány a suliból, aki utál minket, lenéz minket, és nem fél megmondani véleményét rólunk, akár beszólás formájában. Döbbenten figyelem ezt a széles mosolyogó változatot. Sosem láttuk még mosolyogni. Azt pedig főleg nem, hogy hasat villantva nyújtózkodni kezdjen egy falatnyi rövidnadrágban és felsőben. Próbálom azonosítani a két lányt, de sok érv van az egyezés ellen. Egyrészt, ez a lány hihetetlenül szexi. Valamint szőkés. Bár tény, hogy Tabithának is világosbarna haja van, s lehet, hogy a nap szívta ki. De mégse. Ez a lány nem lehet ő!

Nem tudom, meddig bámulhatom őt szinte szájtátva, de arra eszmélek fel, hogy csábosan a korlátra támaszkodva nézi a tengert. Azon töprengek, hogy meg merjem e szólítani, de s mikor Jin annyit küld üzibe, hogy ismerkedjek és bírjam ki a három hetet, fel is állok. Mielőtt azonban akármit is csinálhatnék, a lány hátrakapja fejét, s arcán némi fintorral tűnik el az apartman másik részében. Remek. Ez elúszott, de legalább tudom, hogy szomszédok vagyunk. Hát nem csodás? Visszahuppanok a székbe, miközben a lányon töprengek.

Tény, hogy nem is akartuk megismerni Tabithát jobban, de ennyire nem lehet más, mint a suliban. Nem? Nem gondolkozhatok sokáig, ugyanis húgom berángat a nappaliba, hogy menjünk már a strandra.

Obsession [ Jonghyun ] - I. rész

Annyeonghaseyo! A nevem Jung Haeni, 17 éves vagyok és Szöulban élek szüleimmel és öcsémmel. Jelenleg az SM Entertainment gyakornoka vagyok, már öt éve. Koromhoz képest egy kicsit érettebb vagyok, s ezért jobban szeretek nálam idősebbek társaságában lenni. Ezért vagyok inkább a hyungokkal, mintsem gyakornoktársaimmal. Legjobb barátom szintén gyakornok. A neve Kim Jonghyun. Egészen kis korunk óta ismerjük egymást és mindenben egymás mellett állunk. Együtt nőttünk fel, s mióta felvettek minket gyakornoknak, még több időt töltünk együtt.Úgy ismerjük a másikat, mint a saját tenyerünket és minden segítünk egymásnak. Sokan hiszik azt, hogy titokban járunk vagy valami, de erről szó sincs. Nekem Jonghyun olyan, mint a bátyám, védelmezőm és a legjobb barátom egy személyben. Nagyon fontos a számomra.

***

Jókedvűen lépek be az SM épületébe, miközben egy dallamot dúdolok. Az aulában összefutok a gyülekező TRAX tagokkal. Rose odaint magukhoz, hogy meg tudjon ölelni. Nagyon jóban vagyunk és sokat szokott törődni velem. Főként azzal kapcsolatban, hogy mennyire vagyok kimerült és túlhajszolt.

- Hova készültök, oppa? - kérdezem, mikor elenged. Aztán észbekapok, s köszöntöm a többieket is. Minwoo csak nevet rajtam, aztán átkarolja vállam.

- Forgatni megyünk új videót - tudatja velem a szőkeség. Szemeim felcsillannak. Szeretem nézni a videóikat, mert olyan jók. Nameg a számaikat hallgatni. - Aztán tovább tanítalak dobolni, ha van időd és kedved - teszi hozzá, miközben összeborzolja hajam. Cserébe oldalba bököm, mire összerándul és odébb lép.

- Kedvem az rengeteg, időm nem tudom - válaszolom mosolyogva.

- Megint sok órád van? - kérdezi Jungwoo. Szórakozottan bólintok, miközben azt nézem, ahogy főnökük közeledik felénk. Mikor elér hozzánk, meghajlással köszöntjük. A férfi meglepődik, mikor meglát engem.

- Neked nem órán kéne lenned, Haeni? - kérdezi mosolyogva, de némi rosszallással hangjában. Remélem nem jut el a nagyfőnökig, hogy kicsit lazábban veszem az órakezdéseket, mint kéne.

- Máris megyek! - jelentem ki vigyorogva, majd adok egy cuppanós puszit Rose arcára, aztán integetve a többieknek, futólépésben indulok el a próbaterem felé. Mire felérek és beesek, a többiek már nagyban melegítenek. Besunnyogok a hátsó sorba, s táskám a falhoz dobva szállok be én is a bemelegítésbe. Néhányan köszönnek nekem, Jonghyun pedig míg nem figyel a tánctanár, hátraoson hozzám.

- Volt bent a főnök. Valakit keresett, de nem volt itt - súgja nekem a fiú, miközben lehajol lábához. Én is így teszek, csak a másik lábamhoz, hogy fejünk egy helyre kerüljön.

- Nem mondta, hogy mit akar? - kérdezem. Lee Soo-man nem arról híres, hogy csak úgy bejöjjön a táncórákra vagy bármilyen óránkra. Valószínűleg nyomós indoka lehet. De mi? Csak nem...

- Dede - bólogat Jjongie, mire felkapom fejem. Mindenttudó mosollyal néz rám. - Valószínűleg debütáltatás miatt jött, de senki nem tud semmit.

- Vissza fog jönni szerinted? Kik késtek rajtam kívül? Mikor volt itt? - teszem fel kérdéseim a fiúnak, ám mielőtt választ kaphatnék, tánctanárunk hangja csendül fel.

- Haeni ide előre! Jonghyun te pedig jobb oldalra! Nem igaz, hogy késel és még feltartod a másikat is! - szid le minket alaposan. Szó nélkül teljesítjük utasításait, arcunkon nem túl kedves kifejezéssel. Fenébe már. Kíváncsi vagyok, hogy mi folyik itt és mi lesz. Az utóbbi hétben olyan érzésem volt, mintha valami készülődne. Lehet, hogy valami nagy dolog lesz. De mi?

***

Fáradtan huppanok le a fal mellé, s táskámból kivéve vizes üvegemet, mohón inni kezdek. Jonghyun is mellém ül, én pedig nekiadva üvegemet hagyom, hogy igyon ő is. Én az innivalót szoktam hozni, ő pedig a kaját.

- Szóval - szusszan nagyot a fiú, miután visszadta üvegemet. Érdeklődve fordulok felé. - Valószínűleg. Tényleg úgy nézett ki, mint aki konkrétan keresett valakit. Rajtad kívül még négyen késtek, ebből kettő Soo-man után érkezett.

- Te késtél? - kérdezem azonnal. Tudom, hogy mennyire ügyes és mennyire szeretne már színpadon állni.

- Igen, de pont Soo-man előtt értem be, úgyhogy én ki vagyok lőve - mondja vállvonogatva. Tudom, hogy nem ennyire közömbös számára, de amíg én is lehetséges jelölt vagyok, addig nem mutatja ki csalódottságát. Majd ha már mindketten lecsúszunk erről az alkalomról. Remélem így lesz. Akármennyire is örülnék neki, ha végre értelme is lenne annak, amit csinálok, de nem akarom Jonghyun nélkül. Mindketten úgy képzeltük el, hogy párhuzamosan fogunk debütálni. Ő egy fiúcsapatban, én pedig lányban. Nem külön időben. Az olyan... Nem is tudom. Rossz lenne.

- Aish! - fújtatok, mire a fiú értetlenül néz rám. - Csak elgondolkoztam - legyintek, ő pedig bólint, mintha tudná, hogy min. Valószínűleg tudja is, hisz nagyon jól ismer. Talán jobban, mint bárki más.

- Még öt perc! - kiáltja tanárunk. Sóhajtva kelek fel a földről.

- Segítesz egy kicsit? Míg nyugi van. Nem megy az egyik lépés - fordulok vissza a fiúhoz, miközben megigazítom nadrágom feltúrt szárát. Jjong bólint, s felkelve mellém sétál. Megmutatja egyszer a megfelelő táncrészt, majd mikor már mindketten csináljuk, mondja, hogy mikor mit kell. Minden figyelmemet mozdulatainak szentelem. Többször is eltáncoljuk a részt, mire sikerül jól megcsinálnom. Igazából a mozdulatok megvannak és mennek, csak a gyorsasággal van némi gondom. Még egyszer eltáncoljuk, ezúttal az elejétől kezdve, egymással szemben állva. Sikerül túljutnunk az ominózus részen, s végigtáncolni az egészet.

- Álljatok be a helyetekre! - szól hozzánk hőn szeretett tanárunk, mire mindenki elfoglalja a helyét. Mi Jonghyunnal az ablakok oldalára állunk, egymás mellé.

- Köszönöm! - libbenek oda hozzá és ölelem meg gyorsan, mielőtt megint szétválasztani lenne kedve minket tanárunknak. Visszaállok helyemre, s a zenére figyelve táncolok. A világ egy kicsit megszűnik körülöttem, s nincs más, mint a zene és én. Imádom ezt az érzést, ezért kezdtem el táncolni. Mert rájöttem, hogy így lesz egy kis világom, ami körbeölel és megvéd. Arra leszek figyelmes, hogy leállítják a zenét, s feszült csend ereszkedik a terembe. Kinyitom szemeim és értetlenül nézek Jonghyunra. Ő viszont homlokát ráncolva néz az ajtó felé. Mellé lépek, s én is az ajtó felé nézek. Az SM kiadó feje, Lee Soo-man áll az ajtóban. Jonghyun kezébe csúsztatom enyémet, s közelebb lépek hozzá. Nem akarok nélküle debütálni.

- Nem akarok - motyogom a fiúnak.

- Elnézést, hogy megszakítom a táncórátokat, de beszélnem kell néhányotokkal. Szeretném, ha Henry Lau és Jung Haeni velem jönnének! A táskáitokat is hozzátok kérlek! - jelenti be. Megfagy a vér az ereimben, s érzem, hogy elsápadok. Görcsösen kapaszkodok barátom kezébe, s remélem, hogy felébredek. Miért én? Miért nem Jonghyun?

- Gratulálok - fordul felém a fiú mosolyogva, de mosolya közel sem élethű, inkább udvarias.

- Ne csináld ezt! - könnyesedek el. Elhúzza száját, s kivéve kezét enyémből, fejével táskám felé bök.

- Várnak rád, menj - mondja.

- Jjongie... - hebegem. Miért viselkedik így? Tudja, hogy nem akarom, akkor miért beszél így velem? Látom, hogy elfordítja fejét, mire én lehajtom sajátomat és odabotorkálok táskámhoz. Még vetek egy könyörgő pillantást Jonghyunra, majd Henry és a főnök társaságában kisétálok. Miért kell ennek történnie? Henry rám mosolyog, de gondolom mivel látja, hogy nem igazán örülök a helyzetnek, nem gratulál, csak vállamra teszi kezét.

- Nyugi, ki fogja heverni, nem lesz baj! - jelenti ki. Kierőszakolok magamból egy mosolyt. Remélem neki van igaza. Nem tudom, mi lenne velem Jonghyun nélkül...

A short journey [ Yesung ] - I. rész

Fáradtan lépdelek be a váróba. Hogy volt az út idáig, s azt se tudom, hogy mit keresek itt igazából. Csak idejöttem. Ujjaim megérintik két egymásba fűzött gyűrűből álló nyakláncomat. Ő hozott ide. Amióta az eszemet tudom, megvan. Csak egy papír volt hozzátűzve, mikor megtaláltam. Az állt rajta, hogy hagyjam, hogy a szívem vezessen és el fogok hozzá találni. Fogalmam sincs, hogy kihez.

Sóhajtva indulok el, bőröndömet magam után húzva, hogy kint keressek majd magamnak egy taxit, ami majd elvisz apa nővéréhez, akinél lakni fogok a nyáron. Hirtelen néhány sikítozó lány tűnik fel a semmiből és rohannak el mellettem, kis híján fellökve engem is. Egyikük elejt egy borítékot, ami nem messze tőlem landol.

- Hé! - kiáltok a lányok után, de vissza se néznek, csak futnak kifelé. Sóhajtva hajolok le a borítékért, hogy megnézzem, mi van benne. Hátha találok valami nevet vagy címet, amire visszajuttathatom. A borítékból egy koncertjegy kerül elő, nem is akármilyen. Super Junior Super Show. Az állam szinte a földet súrolja. Ez kicsit élvezem az érzést, hogy egy VIP (?!?!) jegyet tarthatok a kezemben, de aztán tovább keresek valami támpont után, hogy ki lehet a gazdája a jegynek. Semmit nem találok. Kicsit elszontyolodok, hisz tudom, hogy valakinek nagyon fog hiányozni. De mégis... Nem tudom, hogy milyen közösségi portált használnak a koreai fiatalok, meg nem hiszem, hogy a becsületes gazdája jelentkezne érte.

- Szia! - toppan mellém egy vöröshajú lány, érdeklődve nézegetve a jegyemet. - Te is erre jöttél? És külföldi vagy? - kérdezget vidáman angolul. Nem tudom, hogy mit mondhatnék, így csak bólintok. Akkor ez a jegy most tényleg rám maradt? - Érted, amit mondok, ugye? - pislog rám nagy zöld szemeivel. Megint csak bólintok. - Akkor jó! - sóhajt fel megkönnyebbülten. - A nevem Laura Lawrence, de hívj csak Lolának! Téged hogy hívnak? És honnan jöttél, ha szabad megkérdeznem? Én Norvégiából! Jártál már ott? Csodálatos hely, egyszer el kell jönnöd! Ugye eljössz majd oda egyszer?

A lány egészen addig mondja a magáét, míg meg nem unja némaságomat. Nem tehetek róla. Fogalmam sincs, mi ütött belé. Szerintem összekever valakinek. Mikor ezt megosztom vele, néhány pillanatig megütközve néz rám, aztán elkezd nevetni.

- Mindig ilyen vagyok! Szeretek ismerkedni és mivel úgy láttam, hogy külföldi vagy és egyedül jöttél, ráadásul ugyanarra a koncertre, azt gondoltam, lehetünk barátok! - magyarázza kicsit hadarva. Igyekszem követni. Mikor végez, nem tehetek róla, elnevetem magam. Annyira mókás ez a lány. És így már kicsit érthetőbb, hogy mi volt nála ez a csacsogás az előbb.

- Lehetünk persze! - mosolygok rá kedvesen, majd kezem nyújtom felé. - A nevem Tabitha Wance, de hívj csak Tabbynak, és én Amerikából jöttem - mutatkozok be neki. Arcán hatalmas vigyorral fog velem kezet, aztán halkan felvisítva a nyakamba veti magát.

- Köszönöm! Senkit sem ismerek itt, de most már van itt egy barátom!

A napot Lola társaságában töltöttem. A lány szobát bérelt magának egy hotelbe, de mivel nővérem látta, hogy mennyire elvoltunk, felajánlotta, hogy lakjunk velünk a lány is. Így hát végül hármasban vacsoráztunk az este, jót beszélgetve, majd elővéve egy társasjátékot, játszottunk egy jót. Furcsa egy kicsit, hogy ennyire jól elvagyunk a lánnyal. Nem igazán szoktam hamar barátságot kötni, de vele nem lehet nem jóban lenni. Nagyon kedves és aranyos lány. És mellette aztán nem lehet unatkozni sem. Sokat beszél és mesél mindenféléről.

Egy szobába kerültünk, s miután mindketten megágyaztunk matracunkon, elvégezve esti teendőinket tértünk aludni. A lány viccesnek és furcsának találta, hogy csak matracon tudok jól aludni, s így ő sem volt hajlandó befeküdni unokatestvérem volt ágyába. Így hát mindketten matracon fekszünk, s bár még mindig beszélgetünk, becsúsznak néhány perces szünetek, mikor egyikünk elalszik és nem válaszol. Aztán mindketten elalszunk.

after party [ Kai ]

Mivel Baekhyun egyik legjobb barátja vagyok, a fiú meghívott a szalagavatója after partijára is. Rengeteg ember jött el. Lányok falatnyi ruhácskákban, fiúk laza ingben. Mindenki táncol a DJ pultból jövő legfrissebb zenékre, s a bárpultnál is szép számra fogynak az italok. Fergeteges, ahogy az ember érzi pulzálni bőrét, felpezsegni vérét az alkoholtól, s nem utolsó sorban a táncolást. Van, aki barátaival táncol, de vannak egymás számára tök idegen párok is. Az ital hatására már nem sok mindenkit érdekel, hogy ismeri-e a másikat vagy sem. Én megmaradtam Baekhyun biztonságos közelében, aki el nem engedve derekam táncol velem. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer így fogok vele táncolni. Már ha ezt még táncnak lehet hívni és nem nyilvános szexnek. Lábaival enyéim közé lép, kezével fenekemet fogva szorít magához, miközben nyelveink heves csatát vívnak. Beletúrok a fiú hajába, s oldalra billentve fejem élvezem, hogy puha ajkai most már nyakam kényeztetik. Lassan vonaglunk egymás karjaiban, fűtve egy vágytól, amit egyikünk sem hitt volna, hogy létezik. Fantasztikus érzés. Érzem, hogy ujjai feljebb tűrik ruhám alját, mire kicsit kijózanodok. Ünneprontó ráébredni arra, hogy csak az alkohol és testi vágy miatt akarja. Nincs mit tenni...

- Hozok még inni - sóhajtom fülébe, mire szenvedélyes csókkal tudatja nem tetszését. - Hyung - nyögöm szájába, s vágyakozva viszonzom a csókot. Eszméletlen, mit ki nem tud hozni az alkohol az emberből. Elképesztő. Hosszú percekbe telik, míg el tudunk szakadni egymástól, s újabb táncra vágyva, sietve tettem meg a távolságot a bárpultig. Whiskyt rendeltem és vodkát. Valami ütős kell, hogy a bennem lévő apró kis gát is feltörhessen, s Baekhyuné lehessek. Így, vagy úgy, ki tudja hogyan. Két kéz simul derekam és fenekemnél valaki merev férfiasságát érzem meg.

- Már kerestelek - súgja buján fülembe egy számomra veszedelmes hang. Nem tudok ellene tenni, s akármennyire is nem kéne, felnyögök. Lágyan harapja meg fülem, miközben ágyékával lök egy aprót. Kai az, ezer közül is felismerném ezt a mély hangot, mely annyiszor kísértett már álmaimban is. A fiú szintén végzős, s mikor bekerültem az iskolába, valamennyire szorossá vált barátságunk. Aztán ő vetett véget neki, ismeretlen okok miatt. A furcsa az volt, hogy továbbra is megnézett magának, ha összefutottunk a folyosón, s azóta nem is volt barátnője. Pedig elvileg nagy nőcsábász. Kezdem megérteni, miért lehet az. Ellenállhatatlan...

- Nem kéne, Kai - motyogom akadozva, de akaratlanul is oldalra döntöm fejem, szabad utat adva neki nyakamhoz. Érzem, ahogy belemosolyog nyakamba, mielőtt istenien puha ajkaival kényeztetni kezdené bőröm. - Kai - sóhajtom. Abbahagyja ágyéka játékát, de még mindig magához szorít. Fel sem fogom, mikor hozzák ki rendeléseim, annyira beleveszek Kai karjaiba és ajkaiba. Nem tudom leállítani. Pedig lehet azt kéne tennem. Elvégre Baekhyun is visszavár...

- Baekhyun - nyögöm. Nem akarok elszakadni Kaitól, de muszáj.

- Mi van vele? Sorával táncol - kuncog fel Kai, s ajkai végighúzva nyakamon, nyálcsíkot hagy maga után. Istenem... Ha Baekhyun után nem lettem volna elég nedves, hát most Kai tesz érte, az biztos. Szavai eljutnak agyamig, de csak annyira, hogy az jó. Sora úgyis teljesen rá volt nyomulva eddig is a fiúra, aki most, hogy részeg, biztos nem fogja visszautasítani. Erre a gondolatra újfent felpezseg mindenem. Szembefordulok Kaival, s átkarolva nyakát kezdem el szuggerálni ajkait. Még sosem csókoltam meg azokat a vágytól duzzadt, pihe-puha ajkakat. Épp ideje, hogy bepótoljam a veszteséget. A fiú előz meg, halk, doromboló nevetésével. Ez kizökkent, s némi értetlenséggel nézek rá.

- Ne vesszen kárba a rendelésed. Még ellophatják - súgja ajkaimra, én pedig belélegzem mámorítóan édes leheletét. Elveszi a pultról a poharakat, s nekem adja a vodkásat. Elfintorodom, s már nyúlnék a másikért, mikor csibészes mosollyal elüti kezem. Kezét nyakamra csúsztatja, ujjaival lágyan szétnyitja ajkaim. Nyelvemmel ujját ízlelgetem, amivel nevetést váltok ki belőle. Aztán a hideg pohárperemet érzem ajkamhoz érni, majd a megérdemelt whiskymet érzem lecsorogni torkomban. A füstös íz fokozza vágyam a fiú iránt, s agyam is egyfajta köd vagy füst kezdi belepni. Úgy szeretem az alkoholt. Végigperzselt torkomból vágyódó nyögés szökik fel, mikor elveszi tőlem a poharat. Kezem irányítva húzza le gyorsan a vodkát, majd a két poharat tisztes távolságba az asztalra teszi. Rám vigyorog, derekamra téve kezeit, felültet az egyik bárszékre. Türelmetlenül rántom magamhoz és csókolom meg. Vigyorog rajtam, élvezi a helyzetet. Én is. Puha ajkai körbeölelik enyéimet, gyengéden játszik velük. Hagyom neki, most nem lenne olyan dolog, amit ne engednék meg neki. Az övé vagyok. Elhúzza fejét, s elégedetten néz rám. Egy vágytól csillogó szemű, égető csókkal rendelkező dög ő most. Felé hajolok, de ő csak vigyorogva húzza hátrébb fejét.

- Naa! - nyafogom neki, s ingjét megmarkolva húzom vissza magamhoz. Nyelvemmel vékony csíkot hagyok ajkán, majd óvatosan beleharapok húsos ajkába. Az érzés leírhatatlan. Halk nyögésén felbátorodva ismétlem meg a mozdulatot, majd tovább harapdálva alsó ajkát csókolom őt. Beletúr hajamba, s közelebb lépve derekamra csúsztatja kezét. Ujjaival combom cirógatja, másik kezében hajam markolássza. Nem bírunk betelni a másikkal. Ujjaim elengedik felsőjét, de csak annyira, hogy kigombolhassam a legfelső gombot. Felszusszan, mikor elhúzva tőle fejem, nyakát veszem célba, s talán ellenkezne is, ha tudna. De nem tud, csak hajamba nyögve vágyait hagyja. Bársonyos bőrén apró, vöröslő foltokat hagyok, miközben haladok lefelé, újabb és újabb gombokat szétszedve. Eszembe jut valami, s kulcscsontjára visszatérve ragadom meg ingjének két oldalát, hogy széttéphessem a gombokat. A hatás nyilvánvaló. Egy izzadtságtól nyirkos felsőtestű, perzselő tekintetű, szexre éhesen nyögő Kai áll előttem. Körmeimmel lágyan végigkarcolom mellkasát, majd ajkaimmal is megteszem az útvonalat egészen hasáig. Nyelvem végigrajzolja kockáit, ujjaim nadrágja szélével játszadoznak. Állam alá csúsztatva kezét emeli fel fejem, s csókol meg éhesen. Magamhoz szorítom, enyhén ragadós bőre hozzám tapad. Remek, úgyse akarom elengedni. Vadul tépjük egymás ajkait, szinte felfalva a másikat. Mindkettőnket megőrjít a vágy. Kai egyik keze mellemre simul, s lágyan masszírozni kezdi. Tehetetlenül nyögök bele ajkaiba, s ujjaimmal még jobban szorítom magamhoz vállainál fogva. Teljesen elveszi az eszem. Az a sok idő, amit egymás társaságának hiányával töltöttünk, most megmutatja, mire kérette magát. Mit ne mondjak, megérte várni, bár ezt az élményt szívesen tapasztaltam volna már korábban is.

- Akarlak - súgja ajkaim közé, majd lágyan beszívja ajkam. Feljebb egyenesedik, kényszerítve ezzel, hogy őt tovább csókolva még jobban hozzábújjak. 

- Tudom - felelem akadozva, majd elvigyorodva hozzáteszem. - Én is!

Nem kell neki több, a szék szélére húz, lábaim derekára vonja. Érzem férfiasságát hozzám dörgölőzni, s átvillan fejemen, hogy na, ez lesz majd a nyilvános szex. Csak átvillanni képes ez a némileg még józan gondolat, minden mást ugyanis kiűz belőlem Kai lágyan vonagló ágyéka. Ajkaival ismét nyakam veszi kezelésbe, én pedig füléhez hajolva nyögöm neki kérésem.

- Jelölj meg!

Felkacag, majd teljesítve kérésem, erőteljesen beszívja kulcscsontomnál amúgy is érzékeny bőrömet. Felnyögök, cseppet sem halkan, s csak szorítani tudom magamhoz fejét, hogy eszébe ne legyen abbahagyni. Igyekezetem hiábavaló, Kai ugyanis hosszú percekig nem húzza el nyakamtól fejét, s akkor is csak pár pillanatra, míg megszemléli művét. Utána ismét nyakamra tapad, de ezúttal dekoltázsom vonalát kezdi el test-remegtető puszikkal elhalmozva.

- Mi lenne, ha felmennénk hozzám? - érdeklődik somolyogva, s elhúzva fejét, várja válaszom. Megint türelmetlenkedve húzom őt magamhoz, hogy meg tudjam csókolni. Elveszek ajkai között, s csak az ő neve jár a fejemben. Kai, Kai, Kai... Képtelen vagyok másra gondolni. Gondolataim is az övé. Mindenem az övé.

- Sok idő - adom meg végül a választ, mikor levegőhiánytól kicsit lihegve elhúzza fejét. Halkan zilál, de közben vigyorog. Tetszik neki válaszom, gondolom ő is egyetért.

- Csak két sarok - dorombolja fülembe. Nyögve ölelem őt magamhoz, s mikor ágyékával erősebbeket kezd el lökni, sóhajaimmal nyakát kényeztetem.

- Túl sok - rázom meg fejem, s megremegek, mikor érzem közeledni a célt. - Kai... Ne! - kérem őt elgyengülve. - Ne itt! - suttogom hozzá, gyengéden megharapva fülét. Megáll, s bár testem sikít a kielégülésért, tényleg nem egy bárszéken ülve tervezem ezt tenni, egy buli kellős közepén.

- Akkor hol, hercegnőm? - érdeklődik elfúló hangon.

- Hívj egy taxit - nyalom végig nyakam, miközben próbálom rendezni légzésemet. Messzire mentünk. Talán túl messzire. És még nincs vége.

- Ahogy óhajtod - dorombolja nyakamba, majd finoman belém harap. Nem fáj, talán csak a folytatás hiánya fáj nekem. Elhúzódik tőlem, s zsebébe nyúlva előveszi telefonját. - Másra számítottál? - vigyorog rám, csillogó szemeimet látva. Az eddig sem falfehér árnyalatú arcom még vörösebb színt ölt magára, mint amit a vágy és alkohol kettőse varázsolt rá. Elfordítom fejem, s inkább rendelek még egy kis piát. Kainál már nem lesz idő inni. Nem fogunk időt hagyni rá. Miközben telefonál, lábam simogatja. Egy időben teszi le a telefont és hozzák ki rendelésünket. Ezúttal két tequila. Szórakozottan koccintunk, majd a pohár aljára nézünk. Utána Kai megragadva kezem kezd el húzni, gondolom a kijárat felé. Lépteim kissé remegnek, bár ez egész testemre igaz. Remegek a vágytól, hogy az övé lehessek. Azt hiszem, erről van szó.

Foolish heart [ Junsu ]

- Próbálj több érzelemmel énekelni! - adta a tanácsot énektanárom, Junsu. Igen, a DBSK-s Junsu. Régóta barátok vagyunk, s a fiú segít nekem elindulni énekesi pályámon. Cserébe mindig türelmesen végighallgatom, ahogy felmondja nekem szövegeit különböző színdarabjaihoz.

- Neked olyan könnyen megy - sóhajtom, s leeresztem mikrofonomat. Rengeteget énekeltem ma, s nem érzem úgy, hogy akármennyivel is jobban menne. Csak azt, hogy egyre jobban fáj a torkom.

- Okés, értem én, fáradt vagy - mosolyog rám megértően. - Gyere, megyünk fagyizni - int nekem. Kikapcsolom mikrofonomat, miközben kisétálok hozzá a kis stúdióból. Junsu felém nyújtja karját, én pedig odasétálva hozzá hagyom, hogy átkarolva vállamat elkezdjen kifelé terelni.

- Öhm... A mikrofont itt hagyná, kérem? - mondta az egyik asszisztens, mire észbe kaptam, s odaadtam neki. Zavart mosollyal arcomon köszöntem el tőlük.

Junsuval végigsétáltunk a folyosón, majd a liftnél megálltunk.

- Lehet ma kihagyom a fagyit - jegyzem meg elgondolkodva. Nem hiszem, hogy torkomnak jót tenne, akármennyire is szeretem. 

- Minden oké? - néz rám aggodalmasan. Ő is tudja, hogy mennyire odavagyok a jéghideg édességért, s talán ez az első alkalom, hogy elutasítom.

- Persze, csak fáj a torkom és fáradt vagyok - nyugtatom meg a fiút.

- És idegesít, hogy nem megy - teszi hozzá, túlságosan is ismerve engem. Ráhagyom a dolgot, felesleges letagadnom. Mikor megérkezik a lift, beszállunk. Junsu megnyomja a földalatti parkoló gombját, majd mindketten a fal mellé állunk, szembe egymással. Mindig így szoktuk.

- Miért zavar ennyire a mostani dal? A többin nem idegeskedsz ennyit - kérdezi arcomat fürkészve. Most mit mondjak? Hogy megvisel az, hogy hiába vagyok a közelébe, ő csak egy barátként gondol rám. Hogy énekeljek úgy szerelmes számot, ha viszonzatlan az én szerelmem?

- Nem tudom - vonom meg vállaim, s elfordítom fejem. Nem mondhatom el neki, hogy mit érzek iránta. Bőven van elég gondja nélkülem is, főleg most, hogy pereskednek kiadójukkal.

- Miért nem mondod el? - kérdi, s szemem sarkából látom, hogy felém lép.

- Mert semmiség. - Megrázom fejem, de nem tudom átverni. Megáll előttem, s karjaimnál fogva ölelésébe húz. Megremegek, mikor keze derekamhoz ér, s jóleső melegség tölt el, ahogy átölelem őt. Szeretem az ölelését. Meg mindenét.

- Tudod, hogy rám számíthatsz, akármi van - biztosít támogatásáról halkan. Oppa, ha tudnád... Kétlem, hogy akkor is ilyen támogató lennél. Bár ki tudja. Te mindenkivel kedves vagy és megértő, talán engem is meg tudnál érteni. Mindegy, nem kockáztatom barátságunkat. Túl sokat jelent ahhoz nekem.

- Haeni - húzódik el tőlem, hogy szemembe nézhessen. Azonnal elveszek melegséget árasztó szemeibe. Kezeim ökölbe szorulva lehullanak testem mellé. Égető vágyat érzek, hogy megérintsem őt, de tudom, hogy nem szabad. Pedig mennyire szeretném végre megérinteni őt, csókolni, bár beérném azzal is, ha megint megölelne. - Mi a baj? - kérdezi, ezúttal határozottabban és komolyabban. Tényleg tudni akarja, mert aggódik értem. Oppa, darabokra fogod törni a szívem, ha megtudod,  mit érzek irántad. Hogy mennyire fáj minden pillanat, amit nélküled töltök, s hogy mennyire repdes szívem, hogyha viszontláthatlak. De neked ezt nem szabad megtudnod.

- Kérlek - súgja nekem halkan. Ennyire tudni szeretnéd? Lehet, hogy feltűnt neked, hogy mindig kipirosodok, ha a közeledben vagyok? Hogy folyton ölelésért bújok oda hozzád? Vagy az, amikor sétálunk az utcán és csak úgy beléd karolok? Vajon feltűntek neked ezek az apró jelek.

- Haeni... - Simít végig arcomon puha ujjaival. Becsukom szemeim, s beharapom ajkam. Mi legyen?

Szívem nyer, legyőzve agyam tiltakozását, hogy el fogom őt veszíteni. Kicsit félve pillantok rá, miközben kezeimet nyaka köré fonom. Látom arcán a meglepődést, mire keserűség önt el. Ennyit erről. Te nem érzel úgy irántam, mint én irántad. De erről nem tehetsz, oppa. Ez csakis nekem köszönhető.

- Sajnálom. Nem tudok ezen változtatni - motyogom elhaló hangon, s levéve karjaimat nyakából, visszadőlök a lift falának. Lehajtom fejem, félek szemébe nézni. Vajon csalódott bennem? Vagy egyszerűen csak azt hiszi, hogy egy lettem az iránta epekedő fanok közül? Talán így van. Hisz az én szerelmem se más, mint puszta imádat és rajongás iránta. 

Csalódottságomban könnyek kezdik el szúrni szemem. Miért kellett nekem lépést tennem felé? Miért nem hallgattam inkább az agyamra? Szívem már megint csak rosszat okozott nekem, s most csak még jobban fáj. Ráadásul nem lennék képes ugyanúgy viselkedni, mint eddig, s úgy tenni, mintha mi sem történt volna. Arcomon végigpereg egy könnycsepp, melyet több is követ.

Azok a puha ujjak, melyek nem sokkal ezelőtt arcomat érintették, most megint megteszik, ahogy a fiú letörli könnyeimet és felemelve arcomat mélyen szemembe néz.

- Nem is baj - jelenti ki, arcán lágy mosollyal. Nem kevés idő kell, míg felfogom, hogy mire érti. Még több könny buggyan ki szemem sarkából, s arcomat a fiú mellkasába rejtem. Nem hiszem el. Tényleg érez irántam valamit? Ez azt jelenti, nem? Vagy csak szimplán nem hatja meg és el fog viselni továbbra is. Agyam és szívem ismét harcra kel, de ezúttal Junsu is segít a döntésben, azzal, hogy szorosan magához ölelve, arcát hajamba temetve elsuttogja azt az egy szót, ami számomra a világot jelenti.

- Szeretlek.